Jeromos Közösség

Jeromos Közösség

Még Bindes Ferenc atya hívta életre ezt a közösséget, azzal a szándékkal, hogy a Szentlélek szemináriumot végzett férfiak ne maradjanak közösség nélkül.

Minden szerdán az esti misén részt veszünk, utána zsolozsmázunk. Majd azt követi az 1 órás "közi". Ez éneklésből, egyéni imádkozásból és a következő vasárnapi evangélium megbeszéléséből, elemzéséből áll. Próbáljuk megfejteni mit is üzen nekünk Jézus.

Ha valakiben felkeltettük az érdeklődését szeretettel várjuk jelentkezését.

 

Szabadkai Péter

Zúgolódás és okoskodás nélkül tegyetek meg mindent, 15hogy kifogástalanok és tiszták legyetek, Istennek ártatlan gyermekei a gonosz és a romlott nemzedék közt, akik közt úgy ragyogtok, mint csillagok és világmindenségek.  

Fontos Linkek