VÁROSI KERESZTÚT A NAPLEMENTÉBEN

2022.04.11 | Április 8-án, fájdalmas pénteken, a világjárványból megszabadulva, sokan összejöttünk a Szent Mihály templom kertjében.

Szent Mihály Templom

VÁROSI KERESZTÚT A NAPLEMENTÉBEN

Ez volt a 12. Városi keresztút Sopronban. A pandémia miatt egyet nem tudtunk megtartani, de tavaly már egy kisebb közösség Jézus lábnyomába lépett, hogy osztozzon Jézus szenvedésében és a kereszt dicsőségében.

Április 8-án, fájdalmas pénteken, a  világjárványból megszabadulva, sokan összejöttünk a Szent Mihály templomban a szentmisére, majd a lemenő nap fényeinél jártuk végig a Storno által tervezett stációknál a keresztutat.

A keresztutat Horváth Imre városplébános vezette a város papjaival és az egyházközségek híveivel körülvéve:

Urunk, Te mondottad: „Aki tanítványom akar lenni, naponta vegye magára keresztjét és kövessen engem” (Lk 9, 23).

Nyomdokaidban akarunk járni, hogy keresztutadból erőt merítve, képesek legyünk a kereszthordozásra. Keresztutad a szenvedés, a türelem és az önmegtagadás iskolája, de még inkább a szereteté, és a győzelemé!

Jézusunk! Add, hogy keresztútban felismerjük saját sorsunkat. Taníts megérteni, mit üzen nekünk keresztutad, mit kell tennünk, hogy Neked tetsző módon tudjuk szeretni egymást, családunkat és egyházunkat!

Fotó: Pluzsik Tamás

 










További hírek




Úrnapja

Úrnapja

Szent Mihály Templom

A Szentlélek és Szent Mihály plébánia Úrnapi programja










































REMÉNY

REMÉNY

Szent Mihály Templom

A Goldmark énekegyüttes adventi koncertje a Szent Mihály templomban












































A hagyomány kortárs ügy

A hagyomány kortárs ügy

Szent Mihály Templom

Milyen az, amikor a kortárs építészet egy gótikus templom belső terét formálja? Milyen az, amikor a múlt ereklyéi egy kőoltárban látható módon kapnak helyet? Interjú Lenzsér Péter Ybl-díjas építésszel.


Andrássy Péter temetési miséje

Andrássy Péter temetési miséje

Szent Mihály Templom

Mi viszont a mennynek vagyunk polgárai. Onnét várjuk üdvözítőnket, az Úr Jézus Krisztust, aki a mi nyomorult testünket az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket. (Fil 3,20-21)












Draskovits György emlékmise

Draskovits György emlékmise

Keresztelő Szent János Templom

A Keresztelő Szent János templomban, 2021. április 25-én, ünnepélyesen emlékeztünk meg Draskovits György temetésének 370. évfordulójáról.





Nektek az a kegyelem jutott, hogy ne csak higgyetek Krisztusban, hanem szenvedjetek is érte.   

Fontos Linkek